Horvátország. 2014.06.22. -- 06.27.
 
 
 Már a tőlünk megszokott módon, nem egy tengerparton heverészős nyaralást, pihenést
terveztünk, hanem egy nem túl zsúfolt, de még is pörgős programot állítottunk össze.
Barátnőm nagy izgalommal várta első találkozását a tengerrel, míg én az újat, az
új nép megismerését, kúltúráját vágytam, hogy belekóstoljak a Horvát ritmusba, életbe.
 
Röviden a programterv.
 
- vasárnap esti indulás Nyíregyházról.
- hétfő reggel plitvicei tavak
- hétfő este Zadar rövid megtekintése majd ugyanitt alvás.
- Kedd reggel paklenica nemzeti park.
- kedd este Sibenik városi séta,alvás Zatonban.
- szerda korán reggel krka nemzeti park
- szerda délután fürdés sziklás partszakaszon kettesben
- csütörtök délelőtt fürdés omis homokos partjánál.
- csütörtök délután split megtekintése és omis kanyon.
- péntek indulás haza.
 
Mivel nem akartunk 1 percet sem vesztegetni, éjszaka vágtunk neki az első etapnak.
Üres autópályán ,könnyedén jutottunk el a Letenyei határra, ahol 1 autó sem volt.
Nem is csoda hisz az előszezon utolsó hetében vagyunk, hisz ekkor még lehet foglalni
szobát avagy apartmant 1-1 éjszakára is, ami fő szezonban már nem sikerülne, hisz 
csak 1 hétre adják ki.Határon személyi igazolvánnyal átsuhantunk, majd terv szerint
Zagreb és Karlovác között aludtunk 3 órát egy benzinkúton.A pályát lehet fizetni 
kézpénzel vagy bankártyával, de jobb a pénz.A határtól Karlovácig 42+19 kuna volt 
a díj, mi ez után már az 1-es számú főutat használtuk.Ha netán pályán mennél végig 
Splittig, oda vissza közel 20ezer ft a pálya.
Megvolt az alvás, így időben, a reggel 8 órási nyitásra igyekeztünk a PLITVICKA JEZERA
nemzeti parkhoz, a vízesések világába.Az 1-es számú út, remek álapotban van, így kényelmesen
lehet rajta közlekedni, bár sok a 60-70-es korlátozás.
 
 
Plitvicka Jezera.
 
 
Nagyon szépen táblázza már az autópályától barna táblán.A célponthoz érve, 2 bejárat
közül választhatsz.Mi a 2-es bejárathoz mentünk, ahol sorompóval ellátott fizető 
parkoló van.Mint szinte mindenhol 7-10 kuna/óra a parkoló díja, amit kártyával is
kifizethetsz.Leparkoltunk,majd kifizettük a 110 kuna/fő belépőt.
Ezután átsétálva a főuton, a szálloda mellett elhaladva,elérkeztünk egy információs helyre,
ahonnan lehetett menni hajóval, vagy busszal.Itt az étterem alatt van egy higiénikus wc, 
ha netán kellene, mert a parkolóban guggolós olaszos ,nem túl szimpatikus illemhely van.
Mi a H jelű útat jártuk be, amit ajánlok is neked, nagyjából 5-6 óra alatt lehet 
ezt körbejárni.De egy térkép segít eldönteni azt, hogy te melyiket akarod.
8 óra után indult az első busz, szerintem érdemes ezzel jönnöd, ugyanis mikor mi 
végeztünk a túrával , ugye előszezonban, már óriási tömeg volt.Reggel viszont mi, a park
80 %-át szinte kettesben barangoltuk be.A legtöbben az 1-es parkoló felől jöttek, azaz
onnan ahol mi végeztünk.Eleinte hűvös volt, de nem öltöztünk túl, jól tettük,mert nagyon
meleg lett.Természetesen vizet vigyél magaddal, de van 2 helyen wc és büfé, tudsz akár enni
is.A parkon belűl végig a H jelet követtük.Fantasztikus mesebeli hely.Az elején nem indúl
tömény látnivalókkal a park, de jön egy pont hogy csak sóhajtoztunk, milyen gyönyörű helyek
vannak a világon.Kristálytiszta víz, a vízesések hűsítő fuvallata, mosolyra fakaszt mindenkit.
A túra vége felé, rengeteg túrista csoport jött, így az egyébként kényelmes sétautak, nagyon
szűkké váltak.Mindenki fotóz, nem oda figyel, nem tudsz haladni, szóval ha későn érkezel
nem lesz egyszerű a dolgod.Az 1-es pontban végeztünk ahonnan busz ismét visszavitt oda, ahonnan 
indultunk.Igencsak kimerülten elindultunk szállásunk felé Zadarba.
 
 
1. éjszaka. Zadar.
 
Megérkeztünk a szállásra, ahol angolul beszélt a tulaj, aki nagyon kedves volt.A szállásért 45
eurót fizettünk szoba/éjszaka.Célnak megfelelt, habár semmi extra nem volt bene, egy kényelmes
franciaágy,egy régebbi zuhanyzó.Na de nem is a szobában akarunk ülni.Picit aludtunk, majd elmentünk
sétálni.Közel volt a part, 3km így természetesen gyalog mentünk.A nyüzsgést egy szigeten találod,
térképen ez az első utca(JURJA BARAKOVICA).Egy hdon tudsz besétálni, majd egy igazi forgatag fogad,
tele éttermekkel.A partra mindenképp érdemes lemenni, itt megcsodálhatod a naplementét.
Kerestünk éttermet, de ma egy igazi nemzeti ételre valami grillezett finomságra vágytunk, amit
itt nem találtunk, de legalább is olyat amire vágytunk.Így a nézelődés után elindultunk egy másik
uton a szállásra, bízva abban hogy lesz egy gyros-os jellegű grill étkezde.Hamar megtaláltuk,
ó és milyen jó döntés volt.Finomat ettünk, hatalmas adagot, kiszolgálás király, ez kell, nem a 
luxus környezet.
Az éjszaka:)Meg kell jegyezzem, mert kitört a háború, legalább is köztem és a szúnyogok között.
Kb 15 db jött be a nyitott erkély ajtón, így ajánlom majd többször is hogy legalább 2db elektromos
szúnyogriasztó /szoba legyen nálad. 1 kevés volt.A legrosszabb az volt, hogy villanyfénynél is 
agresszívan támadtak.De nyertem:)
 
2.Nap.Paklenica Nemzeti park.
 
Picit elaludtunk, ennek nem örültünk, hisz "sivatagi" túra jött,a PAKLENICA Nemzeti Parkot látogattuk meg.
megreggeliztünk a közeli Sparban, amit szinte minden városban megtalálsz.Majd elindultunk az alig 20km-re
lévő parkba.Nagyon meleg volt.Vettem 2db túrabotot a decathlonban, amit neked is nagyon ajánlok, hisz
alig 3000 ft de nagyon jó a túrák alkalmával.Könnyen összecsukható, könnyű.3 liter vizet tettünk a 
hátizsákba.Bőven elfogyott.Picit aggódtam, hisz nem akartunk napszúrást kapni, de barátnőm nem hozott
sapkát, mint kiderült, nincs rá szükség, igazi túrista barát az útvonal, ki hitte volna, 90%-ban árnyékban:)
Ugyanis vagy egy fal, vagy fa, vagy sövény de mindig volt valami ami árnyékot adott.A víz, tök jó, mert végig
egy hűsítő patak folyik a gyalogút mentén, 2 helyen pedig jó hideg forrásvíz is van, így tudsz hideget is inni,
azért legyen nálad víz.1-1 túrista beült a patakba picit hűsölni, avagy egy helyen láttunk 2 merészebb embert
akik bemásztak egy vízeséshez és ott fürdőztek.Rádbízom.Strandra semmiképp ne készülj.
A túra elején nagyon szép meredek hegyfal között vezet az út, és rengeteg falmászó van.Mi is megcsodáltuk
1-1 idősebb nő hogy mászik.Ügyes.Ezután meredekebben megindúl az út felfelé, de szépen kikövezett úton.Nagyjából 1 órányi gyalogúttal elérsz 2 útjelző táblához illetve van itt 2 pad.Bevallom, utólag ideáig jöttem volna.Igy kellemes 2 óra oda vissza, és szinte mindent láttál.Ugyanis, ezután van egy barlang, ami jelen esetben zárvavolt, illetve nekünk barlangból elég volt az Aggteleki, bár azt mondják szép, ezen kívűl viszont, az egyik egyenesútból jön a másik egyenes út.Unalmas, látnivaló nem sok.2 fogadó van, ahol ittunk egy kávét.Magyarországbólkiindúlva, a túrista helyeken az árak az egekben, na nem Horvátban, ami nagyon tetszik, a belvárosban a strandona hegytetőn a nemzeti parkban, mindenhol baráti és közel azonos árak fogadtak.A kávé szinte mindenhol 8 kuna.Érdekességképpen, a kávé törökös volt, legalább is én egy töröktől kaptam egyszer olyat hogy benne volt a kávé amit mi filterben hagyunk.
Elérve utunk végét, bevallom csalódtam.Azt hittem lesz valami nagy durranás, tó, vízesés valami.Vagy legalább egy kilátó.De "csak" egy étterem volt az utunk végén.Persze van sok-sok kitérő ami visz valami csodás helyre, csakhogy 5óra gyalogút 4 óra stb...nos ezt nem vállatuk be.De maradjunk abban, kettesben töltöttünk egy szép délutánt, kellemesen elbeszélgettünk, sétálgattunk, és azért volt látnivaló is.Összeségében egy szép nap volt.Ez a 
túrázás lényege.
 
2.Éjszaka.ZATON.
 
Zatonban volt a második éjszakánk, szintén 45 euróért.Nagyon tetszett.Szép szoba, nagyon jó, szép kellemes
kisvárosban.Ajánlom.A tulaj németben élt, és szinte a kapuban várt minket, de legalább is kiszúrta hogy mi vagyunk a vendégei.Senki nem volt még a szállóban, ami tényleg szép volt.Ebben már volt konyhánk is.Hisz apartman.
Itt már végre németül beszélhettem, hisz mostanában ez jobban megy ha már ott élek:)
Picit megszusszantunk, majd elmentünk Sibeniket felfedezni.Picit bánom, hogy nem sétálgattunk Zatonban, szép csendes hely.Pálmafák, kikötő, 1-1 csendes étterem.
Beértünk Sibenikbe, amiről lényegében semmit sem olvastam, mi merre.Így nagyjából az első helyen ahol jelzett egy parkolót,edobtam a kocsit.Először rossz irányba mentünk gyalog, de mivel sehol nem volt túrista, visszafordultunk.Egy piac van az út mentén ahol parkoltunk, itt nagyjából a közepén le lehetett látni a tengerhez, ahol kiszúrtam egy buszt.Túristák.Azaz:)
És valóban, ott is volt a sétáló utca amit akartunk, hisz enni jöttünk.Végig a parton éttermek.Be is ültünk egy szimpatikus helyre, és ismét grill ételt választottünk, grill tál.Az étlapokon 3-4 nyelven volt a menü.Hatalmas adagot kaptunk, finom volt,de mindketten abban maradtunk a tegnapi jobb volt.Nem az étteremtől lesz jó egy étel.Viszont itt végre megkóstolhattuk az AJVÁRT.
Ez egy paprika-paradicsom krém.Nagyon finom.Régóta szemezgettem vele otthon, de nem vettem.Eddig.Sűltekhez, akár pizzához, stb...próbáld ki.Nagyon jó.Ettünk, majd sétálgattunk a parton, van a közelben egy vár, az akár jó uticél lehet, de mi nem mentünk be, hisz közben eljött az este, így mára ennyi volt.Másnak a Krka nemzeti park jött, ami közel van Zatonhoz.
 
3.nap.Krka Nemzeti Park.
 
Ahogy olvastam más honlapon erről a helyről FELHÍVOM FIGYELMEDET, NYITÁSRA GYERE IDE.ÉRDEMES KORÁN FELKELNED.
Skradinba mentünk reggel, ahonnan hajó visz a vízeséshez.De ha biciklivel vagy, azzal is tök jó lehet feltekerni, nem nagy táv.
Mi reggel 7.30re érkeztünk meg Skradinba, ahol szépen tábláz mindent.Első fizetős parkolóba letettem a kocsit, és gyalog mentünk a kikötőbe.100m. Fura volt, mert jegyet még nem árultak, hisz minden 8-kor nyit.Gyere ide a kikötőbe, 2-3 ember ézengett, illetve volt egy infós tábla.Így megálltunk itt mi is.8-kor feltessékeltek a hajóra kb 10-en lehettünk.Jegy még mindig sehol.A hajó út, kb 15 perc, majd a leszállás után tudtunk belépőt váltani.Hűvös volt, de ne öltözz túl.
A nagy vízesésnél lehet fürödni, amikor mi végeztünk, akkor 2 ember volt a vízben.A túra kellemes 2 óra volt, a vége felé viszont ömlöttek az emberek.Hú de jó hogy korán jöttünk.Tömeg.Ráadásul jöttek hajóval is busszal is.Akikkel jöttünk lényegében azokkal is mentünk vissza.Nagyobb hajóval, ugyancsak kb 10-en.A kikötőben Skradinban megpillantottam a sort, nem tudom mennyit vártak az emberek, nem is az a lényeg hanem hogy mennyien vannak, lesznek a parkban.
Picit a parkról.Nagyon szép a vízesés, gyönyörű hely.Mi a büféktől kezdtük, balra felfelé van 1 út.Kb 1 órája lehettünk amikor elkezdtek özönleni az emberek.Szintén fa "hidakon" lehet közlekedni akárcsak a Plitvicei tavaknál.
Ahová érkeznek a buszos túristák, ott lehet venni egy újabb útra hajójegyet, ami valóban szép út lehet, ha jól emlékszem 100 vagy 150 kuna/fő, tehát nem éppen olcsó.Mi kihagytuk.Visszaérve a nagy vízeséshez, már volt 1-1 árus, ahol fügét, füge bort, olívaolajat stb..árultak.A bort kóstold meg.Mi vettünk is.Nagyon finom.Fügebor.2 üveggek vettem.Behűtve egy igazi desszert bor. Ha wc-re kellene menned, az a parkban fizetős volt, legyen nálad aprópénz.Visszaérve Skradinba elhaladva a már említett tömeg mellett, végre találtam Burek-et.Ez egy töltött pékáru, kakaós csiga forma, és sajttal, vagy hússal stb...van töltve.Kóstold meg.Laktató.Persze a házi az igazi, az jól megvan töltve.
 
Utunkat Splitben folytattuk, ahol a 3.illetve 4. éjszakát töltöttük, egy közvetlen vízparti, tengerre néző apartmanban, ismét 45 euró/éjszakáért.
 
Ahogy haladtunk Split felé, nem autópályán, megkívántuk a tengert, itt lenne az ideje fürödni, így egy igazi képeslapra illő helyet találtunk az út szélén.Leparkoltunk, csak mi voltunk kettesben.Eléggé sziklás volt a part, de megérte megállni és picit lazulni és belemenni a vízbe.1 óra ejtőzés után, haladtunk tovább.Majd ismét megálltunk egy parszakaszon, egy starndon.A homokos part jobb, bár a szemnek jobban tetszik ez a fehér kavicsos part.